Először egy közismert vicc:
- Hogy kezdődik a melegek Bibliája?
- Ádám és Béla...


Nos, ha nem is Béla a másik szereplő, de mindenképpen férfi!

Nézzük csak: A héber Bibliában eredetileg Éva neve Hava.
A v és a b ún. bilabiális hangok, tehát beszédben könnyen cserélődnek (lsd. Habana-Havanna). A kemény b hang v-vé zöngésül, ami azt jelenti, hogy a b az ősibb.
Ennek megfelelően a Hava (mássalhangzókkal HV) eredeti alakja minden kétséget kizáróan HB volt, amit nem Haba-nak érdemes kiolvasni, hanem Hubának.

A Huba ősi magyar férfinév, és erősen fallikus jellegű. Hatodik honfoglaló vezérünkről, aki szintén e névre hallgatott, Anonymus azt írja, hogy tőle származott a Szemere nemzetség. Valójában inkább Szemérem nemzetségről van szó, amiből az derülhet ki, hogy Huba vezér fallikus kultuszt űzött. A Bibliában ugyanis gyakorta előforduló 'szemérem' (héberül bimvusajv) szó helyes fordítása: férfi nemi szerv.

A bibliai Huba másik formája a hettita viharisten, Heba, akit oroszlánon ülve ábrázoltak. A Magyar Gárda pajzsának szimbolikája ettől a homoszexuális istenségtől származik. Ugyanis a hettiták (hettita = hét ata, hét atya, a hét vezér) szintén magyar nyelvűek voltak. Az árpádsáv pedig Árpád vezér aktív homoszexuális lényének kifejeződése, ami pedig Heba istennel való önazonosulásából ered. Árpád Heba-kultuszt űzött, csakúgy mint Huba vezér, ami abból állott, hogy olyan rituális anális közösülést hajtottak végre Heba tiszteletére, amelyben Árpád képviselte az oroszlánt, Huba vezér pedig az oroszlán által meghágott férfit. Mivel a macskafélék hímvesszeje olyan rücskös, hogy a behatolás óhatatlanul a szövetek sérülésével jár együtt, ezért Árpád, rituális extázisában az erőszakos hímoroszlán szerepébe révült, ami által kemény behatolást végzett Huba vezéren. Ez vérrel járt együtt, de mint ismeretes, a teremtés meglehetősen erőszakos aktus (pláne, ha egy földi lény egy viharistenséget akar magáévá tenni), mégis szükség van rá a világegyensúly fenntartásához.

Az árpádsáv vörös vonalai ezért az anális behatolásból származó vérfolyamot szimbolizálják, ezüst, vagy fehér (eredetileg SZÜRKE) sávjai pedig magának a zavaros színű viharfelhőnek (Heba attribútumának) a megjelenítői. (Pink változatának keletkezését lsd. a Melegek Nyilai Kik vagyunk mi? rovatában.) Vagyis a Magyar Gárda pajzsáról nem hiányzik az oroszlán mellől Heba isten sem, csak más formában van jelen. A Gárda szimbolikája tehát egy olyan hagyományt őriz, amely szerint a világ teremtésében és fenntartásában kiemelkedő szerepe van egy földi hímnemű haragvó állat és egy természeti elem képében megjelenő, transzcendens nyugtalan hímnemű entitás közösülésének.

BI-blia: neve arra utal, hogy a benne foglaltak annak isteni kinyilatkoztatásai, hogy a világ eredendően biszexuális. A zsidóság számára a Biblia (héberül T'nakh) legfontosabb része Mózes 5 könyve, a Tóra.
Maga a Tóra szó eredeti formájában torah, ahol a szóvégi h hangot nem ejtjük. Az -ah végződés a héberben a nőnem jele (Deborah, Havah /Éva/, Hannah). Azonban az Isten többféle nemet kap a BI-bliában. A leggyakoribb elnevezések: elohim, adonáj, vagy JHVH (az ún. tetragrammaton Isten neve, ezért a vallásos zsidók nem ejtik ki). Ezek közül számunkra az elohim és a Jahve a fontos.

Az -im végződés a hímnem többeszámot jelöl (im=hím), ennek megfelelően Isten inkább férfiak harmonikus közössége, mintsem hogy egy személy legyen.

A JHVH végén azonban ismét csak az -ah, tehát a nőnemű végződést találhatjuk meg! Lássuk csak részletesebben!

A héber írás eredetileg magánhangzók nélküli volt, a maszoréták látták el később a magánhangzókat jelölő pontozással. Néhány ezen pontok közül:

rövid e
hosszú e
o
rövid a
hosszú a

                   Pontozás nélkül Isten neve (JHVH) így néz ki:  

                   Pontozással pedig minden esetben így:  

                   Olvassuk csak ki: JEHOVA!

Mind a mai napig viták vannak az írásértelmezők körében hogy vajon eredetileg hogyan ejtették ki a nevet. Az exegéták elfogadják a zsidó hagyományt, amely szerint "Jahve" lehetett az eredeti kiejtés, és csak azért nem így pontozták , hanem a fenti módon, mert a magánhangzók kiolvasása emlékeztette az olvasót, hogy Jahve helyett itt adonáj-t kell mondani. Azonban a jehovisták közelebb állnak az igazsághoz, és számomra is fontosabb maga a Szentírás, mint vonatkoztatási alap, hiszen a szóbeli hagyomány, törvényszerűségeinek megfelelően az évezredek alatt hatalmas változásokon megy keresztül. (1)

Tehát hogy is van ez? A hímnemű férfiközösség-jellegű Isten női nevet kapott!
Isten eleve "kétnemű", már ha egy istenség esetében van értelme nemiségről beszélni. Márpedig van.
A Teremtés könyve 1,27 tanúsága szerint:
"Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket."
Isten tehát egyszerre hím- és nőneműnek teremtette az embert, a maga képére. (2)

Az Ő alkotása pedig a BI-blia, aminek legfontosabb része a nőnemű tóra... csodálatos ez a nemi harmónia, ami Istenből és alkotásaiból sugárzik!

Sőt, a legtöbb BI-blián található szimbólum, a kereszt is ennek kifejeződése! Ehhez lsd. A  kereszt meleg szimbolikája c. fejezetet.

Jegyzetek

(1) Plusz, a jelenlegi heteronormatív zsidó hagyományra támaszkodni meglehetősen problémás. Ugyanis a JHVH-kultusz végleges megerősödése arra az időszakra megy vissza, amikor a zsidó magyarság (Judea népe) egy erős államot akart létrehozni Egyiptom és Asszíria között. Ehhez pedig a férfiuralom kiterjesztése, ezzel együtt szívós férfiistenség kitalálása vált szükségessé. A Második Törvénykönyv, vagy Mózes 5-ik könyve már egyértelműen kiáll az istennők (valójában hermafrodita, vagy homoszexuális istenségek) imádása, és a templomi "szodomisztikus" (tehát anális közösüléssel járó) rítus ellen.

(2) Sőt, már Ádám neve sem egyértelműen hímnemű: Adama, annyi mint föld. Az -ah végződés itt is jelen van... Egy ősibb zsidó-magyar mítosz szerint Isten biszexuálisnak teremtette Ádámot, olyformán, hogy egy férfi és egy női testből állott, amelyek egymásnak háttal voltak összenőve. Ezeket aztán kettéválasztotta, és két férfivé váltak.

(lsd. Graves-Patai: Héber mítoszok)

A legősibb meleg magyar szimbólum eredetileg a seregély volt.
Nézzük, hogyan ír róla egyik legkiválóbb tudós elménk, Herman Ottó!

"Nagyon eleven, mondhatni víg madár, mely folytonosan izeg-mozog, keresgél és csacsog. Nagyon szereti a társas életet s a mi legelõterületeinken, kerekerdõk és nádasok közelében sokszor oly tömegesen sereglik, hogy felszálláskor és kavargáskor nagy árnyékfoltot vet a földre, akárcsak a nagy felhõ. Kiválóan szereti a legelõt, ezen a gulyát, ménest és a nyájat, meg a kondát. Mindig úgy intézi a keresgélést, hogy a legelõ jószág árnyéka ráessék; a turkáló sertések között a sárgyókával együtt az orr közelébe férkõzik, hogy a kitúrt földbõl a sok kukaczot kiszedhesse. De rászáll a jószágra is és buzgón felcserkedik ott, a hol nyüves vagy pondrós. Az állat tudja, hogy a madár javát akarja és meg sem moczczan. Csõrével, mely olyan, mint a felcser csipõcskéje, kifeszegeti a pondrós kelést és kiszedi a nyüvet."

HERMAN Ottó: A madarak hasznáról és káráról, szakkönyv,  eredeti kiadás: 1901

Ősmagyar meleg népünk ezért is tudott azonosulni a seregéllyel; a madár viselkedésének saját hétköznapi életére vetített analógiája elég volt ahhoz, hogy legfőbb szimbólumává válhasson. A kukacok utáni kutatás, mint az eredendő jóakarat kifejezése, sőt, gyógyító orális aktus; az elevenség és a vidámság, mint népünk alapkedélye (ami csak a vérzivataros heteronormatív évszázadok hatására vált búskomorrá); A -gély utótag egyébként a későbbiekben önállósult, és a mai angol nyelvben gay formában a kéj megfelelője (az ősmagyar meleg sereg = seregnyi kéj = sereg+gay).

Gyaníthatóan a heteronormatívvá válás idején fordult át a madárszimbólum eredeti jelentése és értelme. Világos: a férfiközpontú társadalom a férfi nyers erejére, meg nem alkuvására, egyfajta ragadózó-hasonlatosságára épít. Mint ilyen, a férfi nem lehet símulékony, megértő, kedves, hanem alá kell rendelődnie az egész társadalmat irányító önvédelmi-, egyben vadászösztönnek. A turul, a ragadozómadár erre kiváló szimbólum volt, karmai közé pedig mi más is illett volna ezek után, mint a kard...
Ismeretes a szimbólumkutatók körében, hogy a hatalmi érdekeknek megfelelően a régi szimbólumot részben meg lehet tartani, azonban új tartalommal kell feltölteni az új célnak megfelelően. Így került többek között Mithras, a Legyőzhetetlen Nap istenének helyébe Jézus Krisztus is.

Talán nem véletlen, hogy a világszerte használt homoszexuális elnevezés is éppen egy magyar származású férfinak, Kertbeny Károlynak (1824-1882) köszönheti létrejöttét. Ebből is látszik, hogy népünknek kitüntetett szerepe van a világ jelenségeinek egyéni definiálásában, s érzéke a MÁSként gondolkodásban. A MÁSként gondolkodók tárházából elég, ha csak a következő jelentős neveket említem: Bobula Yda, Baráth Tibor, Zajti Ferenc, Badiny Jós Ferenc, Padányi Viktor, Kiszely István, Plessa Elek, Magyar Adorján, Pap Gábor, és még sorolhatnám.
Nemzetünk azonban képtelen tettekre váltani hatalmas képzelőerejét, ami többek állítása szerint a múlthoz való felemás viszonyból ered. Hitem szerint a magyarságnak végre vissza kell találnia több évezredes múltjához és hagyományaihoz, mindazokhoz, amik a világban való kiválóságát és MÁSságát oly figyelemreméltóvá tették. A magyar eredendően MÁS nép. Ennek a MÁSságnak fogok a nyomába eredni kutatásaimban.